d
FB TW IG

#thelma_winery

Köszöntő

Kedves Érdeklődő!

Köszöntjük a Franc Du Monde nemzetközi borverseny hivatalos weblapján. A Villányi borvidék termelői évek óta szervezik a Franc&Franc rendezvényt, ami a cabernet franc nemzetközi fóruma. Több év után idén úgy döntöttünk, itt az ideje egy, a cabernet franc fajtára fókuszáló nagyszabású borversenynek: ez a Franc Du Monde.
A megmérettetésre minden olyan régióból várunk borokat, akik a Villányi borvidékhez hasonlóan elsõsorban fajtaborként tekintenek a cabernet franc-ra. Elhatározásunkat az utóbbi évek komoly tapasztalatai ösztönözték, hiszen 2019-ig a Villányi borvidék már 5 alkalommal szervezett nemzetközi szintű szakmai és közönségrendezvényt, melynek középpontjában e fajta állt. Ennek köszönhetõen a legmeghatározóbb európai és újvilági franc termelő régiók bemutatkozhattak a Franc & Franc rendezvény keretében, olyanok, akik hisznek a fajtában és önállóan készítenek belõle bort.
Idén elérkezettnek láttuk az idõt arra, hogy kiegészítve az éves Franc & Franc programunkat egy nemzetközi Franc borverseny életre hívásában is úttörõk legyünk. A víziónk egy olyan borverseny, ami a cabernet franc-ról szól.
A villányi termelõk kiemelt figyelmet szentelnek a fajtának, amely a nemzetközileg elismert szakértő, Michael Broadbent véleménye szerint „Villányban találta meg természetes otthonát”. Őszintén reméljük, hogy kezdeményezésünkkel nemcsak felhívjuk a figyelmet a cabernet franc értékeire, de új, előnyös szakmai ismeretségek és partnerségek kialakulásának is generátorai lehetünk.

A szervezők

A Franc Du Monde nemzetközi borverseny szervezői:
- a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa,
- a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft,
- a Villány-Siklósi Borút Egyesület.

BORVIDÉK

A Villányi borvidék hazánk legdélebbre eső termőtája. Magyarország legismertebb vörösbortermő vidéke kontinentális klímával bír, jellegzetes szubmediterrán hatással. A borvidék területe mindössze 4500 hektár és ebből jelenleg több mint 2500 hektáron termelnek szőlőt. Jellemzően szerves anyagokban, mészben gazdag löszös, agyagos talajokkal találkozni az egész borvidéken.
A borvidék borait a szakemberek, valamint a fogyasztók, a hazai borpiac kiemelkedő minőségű és legkeresettebb termékei között tartják számon. A nyolcvanas évek végétől az élő családi hagyományok kaptak esélyt a fejlődésre, amik pedig a szőlőtermesztés történelmi hagyományaira épültek. Ezen a tájon a római korig vezethető vissza ez a tudás és bármilyen nemzetiség volt túlsúlyban a vidéken, mindig fontos szerepet játszott a bortermelés. A rómaiak, magyarok, szerbek, németek szép sorban mindig hozzájárultak egy újabb fajtával, egy újabb szőlőművelési, borkészítési technológiával a korábbi évszázadok ismereteihez, szokásaihoz.
Magyarország első teljes értékű eredetvédelmi rendszere itt épült ki, ugyancsak itt kezdte meg működését és fogja össze a térség borturisztikai szolgáltatóit a mai napig is a Villány-Siklósi Borút, amelyet a borturizmus első hazai bástyájaként emlegetnek.
A borvidék kiemelt márkája a Villányi Franc, amely szigorú előírások szerint készülhet premium, illet super premium kategóriában. A Villányi Franc az elegancia, az egyensúly, a finomhangolás művésze, sokrétűségét mutatja, hogy a fajtajelleg mellett teret enged a borász egyéniségének is. Legalább egy éves fahordós érlelést kap, s a hosszú palackos érlelést is meghálálja. A borvidék klasszikus brandje a Villányi REDy, amely egy könnyed, gyümölcsös portugieser alapú házasítás, Villány mosolygós arca.